Wannabe Chef

Háztáji csemegék: házi csokis mogyorókrém

 

IMG_9072

 

Ebben az évben úgy tűnik, nálunk a csokoládés gasztroajándékok lesznek a nyerők! Ezt a csokis mogyorókrémet már korábban lefotóztam nektek, közben készül egy gyümölcskenyér is (szintén csokival), amit legkésőbb hétvégén posztolni is szándékozom (remélem sikerül), hogy karácsonyra még bárki elkészíthesse!

Ezt a házi készítésű csokis mogyorókrémet nagyon gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni, ha van robotgépünk. Én most teszteltem első alkalommal az új gépemet, és nagyon élveztem, hogy rövid keverés után krémes, házi nutellát készíthettem. Mogyoróolaj helyett bármilyen semleges ízű olajjal működik (én második alkalommal napraforgóolajat kevertem bele), illetve az ét- és tejcsokoládék aránya is ízléstől függően változtatható.

A krémet két receptből állítottam össze, az egyik Zitáé, a másik pedig Najwa-é. Próbáltam korábban kevés kókusztejet is keverni hozzá, de azzal teljesen besűrűsödött, és hűteni sem érdemes, mert úgy pedig megkeményedik, így javaslom hogy elkészítés után szobahőmérsékleten tároljuk, hogy kenhető házi nutellánk maradjon.

 

Házi csokis mogyorókrém  

Hozzávalók (1 adag, kb. 2,5 dl lesz belőle)

100 g törökmogyoró megpirítva

1 evőkanál napraforgóolaj (mogyoróolaj, kókuszolaj is használható)

1 púpos evőkanál cukrozatlan kakaó

csipet só

1 evőkanál porcukor

150 g tejcsokoládé

50 g étcsokoládé

 

1. A sütőt előmelegítem 170 fokra. A mogyorót sütőben megpirítom (kb. 8-10 percig), amíg a külső héja megfeketedik, és megpörkölődik. Kiveszem és konyharuhával medörzsölöm a héját. Késes robotgépben krémesre őrlöm.

2. Amikor a törökmogyoró már önmagában is krémes állagú, hozzáadom a sót, a porcukrot, az olajat, a kakaót és további 3-4 percig keverem.

3. Vízgőz felett felolvasztom a tej- és étcsokoládékat és a mogyorós masszához adom. A géppel alaposan összedolgozom. Üvegbe töltöm. Kb. negyed liter lesz ebből. Szobahőmérsékleten hagyom kihűlni.

 

IMG_9066

 

Gyere és látogass el a Facebook oldalamra vagy kövess az Instagramon és a Pinteresten.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!