Wannabe Chef

Füstölt lazacos brokkoli krémleves

Ezt a brokkolis finomságot most kivételesen nem én főztem, hanem anyósom, Sylvi, egyik hétvégén kaptunk tőle ebédet. Őt az Ikea kínálta kóstolóval, ezzel az isteni finom krémlevessel, és receptet is kapott hozzá, ezért rögtön lecsaptam rá. Nem is a klasszikus változat, ugyanis füstölt lazac jár mellé, és bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen remekül fognak illeni egymáshoz. Az Ikeában is kapható hidegen füstölt változatot vettük. A csészékbe tálaltuk és a tetejére szórtuk az összekockázott lazacot!  Aki csak a klasszikus krémlevest kedveli – pirítóssal, kenyérkockákkal, levesgyönggyel – mindenképp próbálja ki, mert lazac nélkül is remek lesz!

Hozzávalók:

15 dkg füstölt lazac

1 kg brokkoli (lehet mélyhűtött is)

3 szem burgonya

3 dl tejszín

őrölt szerecsendió

zöldségalaplé

brokkoli

1. Rózsáira szedjük a brokkolit. A szár zsenge részeit is vágjuk kisebb darabokra. Mossuk meg alaposan, tegyük egy leveses fazékba és öntsük fel dupla mennyiségű zöldségalaplével. Adjuk hozzá a meghámozott  és kisebb darabokra vágott burgonyát.

2. Sózzuk, fűszerezzük szerecsendióval.

3. Főzzük 10 percig, majd kézi mixerrel pürésítjük. Tegyük vissza a tűzre, tejszínnel dúsítsuk és jól forraljuk ki.

4. Tálaljuk leveses csészékbe, tetejére szórhatunk az összekockázott lazacból.

Gyere és látogass el a Facebook oldalamra vagy kövess az Instagramon és a Pinteresten.

Egészséges reggelik 7. rész: Grapefruit-sárgarépa-gyömbér juice

IMG_0617     Továbbra is nagyon kedveljük itthon a házilag készíthető smoothie-kat és juice-okat. Mostanában nem jut rá minden nap idő, mert az az igazság, hogy két egészen pici gyerek mellett sokkal egyszerűbb elővenni a joghurtos dobozt a hűtőből tízóraira, mint nekiállni megtisztítani a gyümölcsöket és zöldségeket a centrifugáláshoz. Néhány napja viszont újra elkezdtem nézegetni a receptkönyveket, bújni a blogokat és jobbnál jobb recepteket találtam. Nyitottam is egy smoothie mappát a Pinterest oldalamon, amiből ti is inspirálódhattok. Találtok köztük zabos-csokoládésat, citrom-kiwiset, őszibarackosat, vegánt, mindenfélét…  Az “Egészséges reggelik” sorozatban most egy grapefruit-sárgarépa kombináció készült. Először hónapokkal ezelőtt próbáltam ki egy receptkönyvből, ebben inkább a grapefruit íze dominál, de próbáltam már maréknyi apróra darált lenmaggal is, vagy zabpehellyel keverve. Ezt kedvetek szerint variálhatjátok: kerülhet a centrifugába almából esetleg sárgarépából is több, de ha túl kesernyés lenne, akkor kevesebbet tegyetek bele grapefruitból. IMG_3790 Sárgarépa-grapefruit-gyömbér juice

3 sárgarépa

1 grapefruit

1 cm vastag friss gyömbér

1 alma

1 marék finomra darált zabpehely vagy lenmag (elhagyható)

Az összetevőket tisztítsuk meg, és tegyük gyümölcscentrifugába, majd töltsük poharakba. ****************************************************************

Még több egészséges reggelit a blogon itt találtok:  

Lisztmentes áfonyás, kókuszos palacsinta

Lenmaglisztes kenyér

Nyers vegán reggeli zabkása

Könnyű tápláló reggelik és rágcsálnivalók  + vegán cékla, alma juice

Zabos-banános keksz

Tápláló meleg reggelik – KicsiVú főzőiskolájában  

Gyere és látogass el a Facebook oldalamra vagy kövess az Instagramon és a Pinteresten.

Vegán vöröslencse-zab burger + 4 vega fasírt recept

vöröslencse-zab burger

Az elmúlt időszak eszméletlenül sűrű volt és múlt hét óta tervezem, hogy felrakom az egyik egy kedvencem, a zöldséges burger egy újabb változatát a blogra. Azoknak, akik nem fogyasztanak húst, vagy esznek, de egyszerűen csak ki szeretnék próbálni hús helyett, és szeretik a zöldségeket, szerintem kiváló recept.  Ezekben a burgerekben az a legjobb, hogy nagyon gyorsan elkészülnek, és elég laktatóak, egy salátához is vagy két ropogós rozskenyér között ebédre vagy vacsorára is nagyszerűek.

Az alaprecepten és a fűszerezésen is változtattam kicsit. A receptkönyvben kerek golyó formák készülnek, de én lapos burgereket formáztam, így könnyebben berakhatóak kis zsemlékbe, bagettekbe.  Ez a vöröslencsés-zabos burger vegán, azaz semmilyen állati eredetű élelmiszert nem tartalmaz. Összeszedtem a recept végén még néhány vegetáriánus fasírtot a blogról, böngésszétek az oldalt, mert már kezd egészen szuper kis gyűjtemény lenni belőlük. 🙂

 

Vegán vöröslencse-zab burgerek

(Kb. 10-15 közepes méretű fasírthoz)

200 gr vöröslencse

40 gr zabpehely (apróra darálva)

fél vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma felaprítva

3 evőkanál olívaolaj

3 evőkanál paradicsompüré

1 csokor petrezselyem, felaprítva

1 teáskanál paprika

2 teáskanál őrölt koriander

kb. 70-80 gr zsemlemorzsa

egy csipet bors

1 teáskanál tengeri só

 

1. Megfőzzük a vöröslencsét 500 ml vízben, majd leszűrjük és eltesszük későbbre.

2. Berakjuk konyhai robotgépbe a zabpelyhet és aprítsuk kisebb darabokra. Adjuk hozzá a vöröshagymát, fokhagymát, olívaolajat, paradicsompürét, petrezselymet, fűszereket, lencsét és daráljuk össze. Ezután mehet bele a zsemlemorzsa is, és lehet még sózni, ha szükséges, majd 30 percre a hűtőbe tesszük.

3. Előmelegítjük a sütőt 190 fokra. Közepes méretű (pingpong labda) golyókat formázunk, lelapítjuk és tepsire rakjuk. Betesszük a sütőbe 15-20 percre – én néha ránéztem, és egyszer fordítottam rajtuk, hogy szép, barna színük legyen mindkét oldalon.

További vegetáriánus, zöldséges burger receptek a blogon:

Spenótos tofu burger és vöröslencsés vegaburger

Vegaburger  (alaprecept)

Medvehagymás quinoa fasírt 

Sárgarépás-csicseriborsó burgerek

10577596_10153131262538383_631514054_o

Gyere és látogass el a Facebook oldalamra vagy kövess az Instagramon és a Pinteresten.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!