Mézes sütemény receptből rengeteg van a polcomon és egyszer a fejembe vettem, hogy legalább egy részüket megsütöm majd, hogy megtaláljam a legjobbat….
Idén is kaptam egy kiváló receptet barátnőmtől, ami közvetlenül a sütés után puha lesz (ezt fogom megosztani veletek), és egy azonnal süthető változatot is, az IKEA előre begyúrt mézes süteményét. Utóbbit csak ki kell nyújtani, formákkal kiszúrni és megsütni (erről is készül egy rövid beszámoló és néhány fáziskép).
A cukormázra találtok a poszt végén receptet. Mi a szimpla tojásfehérje-cukor verziót alkalmaztunk, mesterséges szinezők nélkül. A tojásfehérjét színezhetitek cukrozatlan kakaóporral is. A mázat injekciós fecskedőkbe töltöttük (patikában kapható), és azzal dolgoztunk, nekünk ez tűnt eddig a legprecízebb megoldásnak.
Ikea készen kapható mézeskalács tészta
Az Ikeában készen kapható 550 grammos mézes sütemény tésztával nagyon könnyű dolgunk volt. Az előrecsomagolt tészta téglát felhasználásig a hűtőben kell tárolni. Se tésztagyúrás, se pihentetés, mindössze annyi a munka vele, hogy közvetlenül kicsomagolás után 2-3 mm vastagságúra kinyújtsuk és süti kiszúró formákkal kivágjuk majd megsüssük. Húgommal 2 csomaggal készítettünk, és ebből kb. 80 mézeskalács sült ki, kisebb és nagyobb formák is készültek. Az elkészítési leírásnál 6-7 perc sütési időt írnak 175-200 fokon, de nekünk 6 percnél már kemények maradtak a mézeskalácsok. A mi javaslatunk vajazott tepsin 180 fokon, 4 perc, mert ennyi idő alatt sültek puhára és maradtak sütés után is puhák a mézeskalácsok.
Az “azonnal puha” mézeskalács recept
Ennek a mézeskalácsnak az elkészítése a hosszabb 4-5 órás pihentetés miatt több időt vesz igénybe, de “cserébe” nem kell dobozban almagerezdekkel pihentetni, hogy megpuhuljon, mert sütés után egy azonnal puha és finom, omlós mézes süteményt kapunk. A mézeskalácsok 4-5 perc alatt megsülnek. Hűlés után tojásfehérjével megkenve szép fényesek lesznek. Hasonlóan az IKEA készen kapható mézes sütemény tésztájához, ebből is kb. 80 db készül.
Hozzávalók (kb. 80 db-hoz):
250 g méz
100 g margarin
100 g cukor
500 g liszt
1 csapott kk. szódabikarbóna
1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék, vagy fahéj-szegfűszeg-gyömbér keveréke
1 citrom frissen reszelt héja
1 egész tojás
2 tojás sárgája (a fehérjével a sütés után le kell kenni)
1. A mézet, a vajat és a cukrot állandóan kevergetve langyosra melegítem. A lisztet elkeverem a szódabikarbónával, a fűszerkeverékkel és a citromhéjjal, majd hozzáadom az előző keveréket, a tojást és a tojássárgájákat s jól összegyúrom.
2. Fóliába csomagolom és 4-5 órán át pihentetem.
3. A pihentetési idő után a sütőt 200 fokra előmelegítem. A tésztát 3 mm-esre nyújtom, és kivágom a formákat. A mézeskalácsok 4-5 perc alatt megsülnek. Hűlni hagyom, majd a tojások fehérjével lekenem, hogy szép fényesek legyenek.
Cukormáz
1 tojásfehérje
kb. 25 dkg porcukor
A cukormázhoz 1 tojásfehérjét felverek és hozzákeverek kb 30 dkg porcukrot. Először 20-25 dkg-ot adok hozzá, majd ha még híg, kanalazok hozzá. Akkor lesz jól írható, ha a robotgép lapátjáról nem csepeg le.
Gyere és látogass el a Facebook oldalamra vagy kövess az Instagramon és a Pinteresten.