El sem tudom mondani nektek, mennyire szeretem nyáron a frissen illatozó málnát. Annyira szépeket kaptam a napokban, hogy három dobozkával is vettem. Ha valaki megviccelne engem egy láda friss, zamatos málnával, szerintem gond nélkül befalnám pár perc alatt. Másik nagy kedvencem most a banános fagyi, abból is meg tudnék enni bármennyit – ahogy B. mondja itthon: “anya, ez mennyei”. Tavaly kezdtem gyártani házilag, először aszalt gyümölcsöset, majd kakaósat, ez pedig itt egy teljesen natúr változat, és úgy hiszem ez is remek. Egyszerű, mert nem kell hozzá semmi más, csak felszeletelt, lefagyasztott banánok. Ráadásul vegán, nem tartalmaz hozzáadott tejet, sem tejszínt, és cukrot sem, ha kipróbáljátok, meg fogtok lepődni, hogy mennyire más így, mint a friss gyümölcs. Pohárkákban kínáltam és a gyerekeknek még morzsoltam egy kis csokis kekszet is a tetejére. Finom és frissítő lesz, 2-3 darab egész banán nagyjából 2 főre elegendő fagylaltot fog eredményezni. Semmiképp se kísérletezzetek gyengébb turmixgéppel. Bitang erős késes konyhai robotgéppel teszteljétek a receptet (ez az én tanácsom). Én ezt a konyhai robotgépet használom, amiben 1000 wattos motor van.
- Meghámozzuk és felszeleteljük a banánokat pár centis darabokra, tálra tesszük úgy, hogy ne érjenek össze. Így a fagyos darabokat majd könnyebb lesz kivenni, mivel nem ragadnak össze.
- Várunk, amíg megfagy a fagyasztóban a banán – néhány óra múlva kivesszük. Késes robotgépbe tesszük őket.
- Addig keverjük, míg krémes állagúvá nem válnak. Ez pár percig eltart, lehet közben rövid szüneteket tartani, hogy lekapargassuk a robotgép oldaláról a fagyott banándarabokat…. Ne ijedjünk meg, ha az elején a robotgép kicsit hangos lesz vagy dobálja magát, kb. 3-4 perc amíg krémes állagú lesz a banános fagyink. Ha nem bírtok magatokkal, adjatok hozzá vaníliát, keverjetek bele pirított mandulát, cukrozatlan kakaóport, csokoládé darabkákat, vagy sós karamellát. A blogra került már banános fagyi recept, ez a kakaós, cukormentes változat is nagyon finom.
Gyere és látogass el a Facebook oldalamra vagy kövess az Instagramon és a Pinteresten.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: