Az a helyzet, hogy nem ez a legszebb és legkönnyebb időszaka az életemnek, de nagyon-nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan családom és barátaim vannak, akik velem vannak ilyenkor is. Ezekben a pillanatokban jó visszaemlékezni azokra a dolgokra, amik lelkesítőek voltak és erőt adnak nekem. Rengeteg bejegyzés, recept, vendégposzt várakozik még a blogra, és örülök, hogy ezt a posztot is halogattam egy ideig, mert most megoszthatom veletek, és pont a legjobb időben, egy nagyon jót tudok derülni rajta.
Csigó Zita barátnőm (Pasztellbarokk) sok éve dolgozik ételfotósként, food- és propstylistként, receptfejlesztőként és szakácskönyveket ír illetve fotóz. Régóta ismerjük egymást, először talán akkor találkoztunk, amikor még gyakran voltak ázsiai receptek a blogon, és Zita bentokat fotózott a Fahéj magazinba. Azóta már több közös projektünk volt és a Wannabe Chef is szépen halad előre a maga útján. Mivel Zita élete a vizualitás és a gasztronómia körül forog, így soha nem nehéz közös témát találnunk amikor találkozunk, bár általában hónapokba telik, mire megtaláljuk a megfelelő időpontot, amit végre be is tudunk suvasztani a naptárunkba. A téma mindig más, a workshopok nagyon izgalmasak, ez a lifestyle fotózás most új volt, most kicsit rólam szólt, de közben inspirálódhattam is és tanulhattam újra. Zita megkért engem, hogy hozzak magammal öt hozzám közel álló tárgyat vagy témát. Így került a fotókra néhány mesekönyv (a gyerekek kedvencei), fonott kosárka, amivel általában vásárolni járok hétvégén a zöldségeshez, egy fából készült doboz roskadásig zöldségekkel, amit otthon tartok a konyhámban és mesés “retró” tányérkák meg régi kuglófforma, ezeket pedig nagymamámtól örököltem.
Fotóztunk Zita kertjében és a felsőpakonyi erdőben is. Én Budapesten lakom, de a külvárosban, ahol nincs városi alapzaj és szmog, de vannak sváb házak, tradíciók és reggelente kakaskukorékolás. Felsőpakony viszont olyan döbbenetes nyugalmat árasztott (a reggelek és esték csendes nyugalmát), hogy kicsit el is játszottam a gondolattal, mi volna ha én is ilyen kis településen lakhatnék… Zita fotóiból párat már láthattatok az Instagramon itt, illetve Zita blogján itt, remélem én is át tudom adni nektek a kis blogomon ezzel a néhány fotóval az élményt és a hangulatot.
A fotókon fellelhető kuglófot Zita sütötte és a receptjét saját posztjában osztja meg veletek, próbáljátok ki!
A képekből még a Tumblr oldalamon is láthattok néhányat. Kerámiák a kuglófos fotókon: Pastel Handmade Ceramics
Gyere és látogass el a Facebook oldalamra vagy kövess az Instagramon és a Pinteresten.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: