Egy cipősdoboznyi meglepetés. Beni és Gergő egész nap azon gondolkodtak, hogy milyen apróságokat adhatnának egy velük egykorú kisfiúnak. Beni 6 és fél, Gergő pedig hamarosan 4 éves lesz, és ők már megértik ebben a korban, hogy mekkora öröm egy doboz ajándék egy idegentől egy rászorulónak. Nem kell sok, tényleg az a lényeg, hogy együtt válogassunk, akár kisfiúnak vagy kislánynak, és legyen benne olyan, amit mi is szívesen elfogadnánk. Beni az egyik mesekönyvét adta, Gergő pedig az egyik autóját választotta és egy macit. Került a dobozba még gyerekruha, babafürdető és édesség. Ma becsomagoljuk és holnap leadjuk a MikulásGyárban. Elsősorban tartós élelmiszert, jó minőségű ruhát, könyvet, játékot és édességet várnak adományként.
Az adakozók a legtöbb postán leadhatják ajándékukat a MikulásGyárnak 2017. december 1. és 22. között.
Az adományokat országszerte a legtöbb postán térítésmentesen veszik át. A dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR. Állandó és központi gyűjtőpont az Ötvenhatosok terén felállított nagy sátor. Az Ötvenhatosok terén lévő központi gyűjtőpont minden nap 21:00 óráig, a Lurdy Ház pedig 19:00 óráig fogad adományokat. A hivatalos MikulásGyár-gyűjtőpontokkal kapcsolatban minden információ megtalálható a honlapon.
Gyere és látogass el a Facebook oldalamra vagy kövess az Instagramon és a Pinteresten.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: