
Nálunk már hagyomány lett, hogy hétvégente ezzel az amerikai palacsintával kezdjük a napot. Előfordult, hogy kicsi G. szombat hajnalban már félálomban a palacsintát mantrázta (nem viccelek). Én pedig ilyenkor úgy érzem magam mint egy lajhár, mert nem győzöm olyan tempósan sütni, amilyen gyorsan fogyna, viszont jó nagy adag lesz belőle a végén, így még vacsorára is marad nekik. A kisebbik fiú nálunk magában, a nagyobbik nutellával eszi,…
Tovább »